|
NEMZETKÖZI
KERESŐ
|
NAPSÜTÉS.HU |
||
|
A csodálatos Nap A nap, mint a legfontosabb éltető energia rendkívül fontos az emberi szervezet számára. Mindnyájan tudjuk, hogy Nap nélkül nincs élet a Földön. Ezért nem értek egyet azokkal, akik azt állítják, hogy a napozásnak csak hátrányai vannak. Valóban az emberiség már éppen eléggé tönkre tette Földünket. A magas UV sugárzás valóban ártalmas, azonban a délelőtti és késő délutáni órákban fontos testünk megnapoztatása.
Igen erőteljes hatással bír az immunrendszerre. Szervezetünket megerősíti a fertőző betegségekkel szemben. Csontritkulás ellen az egyik legjobb módszer nyáron feltöltődni e természet adta lehetőséggel. Télen, ha néhány percre csak az arcunkat napoztatjuk, már az is hasznos szervezetünknek. Ne a természetes dolgoktól féljünk, hanem a mesterségesen előállított anyagoktól, szintetikus termékektől. Azok igen ártalmasak mindenféle reklám ellenére. Nem az a lényeg, hogy csokoládébarnára égessük magunkat, hanem hogy feltöltődjünk a természet adta energiával. Ha tehetjük, akár hetente három alkalommal is napozzunk negyedórányit. Viszont, ami nagyon fontos, hogy semmilyen napvédő tejet és egyéb vegyi anyagot ne vigyünk fel a bőrünkre. Ez az ami problémát okozhat. Bőrünkön keresztül minden felszívódik. A forgalomban lévő napvédő krémek bőrirritációt okozhatnak, sőt fényérzékennyé teszik a bőrt. (Brit orvosok kutatásai alapján) Ha naptejet, vagy napvédő krémet akarunk használni akkor bioboltokban és gyógynövényboltokban már kapható vegyi anyagoktól mentes napvédő készítmény. Ezel ásványi anyagok mikroszemcséit tartalmazzák, amelyek visszaverik a fényt.
A természetes napvédő krém nem tartalmaz mesterséges szín – és illatanyagot, konzerváló szereket, kémiai fényvédőt. Fontos még megemlíteni, hogy minél világosabb valaki bőre, annál érzékenyebb a napozás esetleges ártalmaira, tehát fokozottabb odafigyelést igényel. Ebben az esetben nagyon fontos a bőr fokozatos naphoz való szoktatása. Forrás: termeszetgyogyaszat.info
Jobb a napozás, mint a D-vitamin-pótlásBár napjainkban terjed a nézet, hogy tartózkodjunk keveset a napon, szakemberek egy csoportja mégis a mértékletes napozás mellett teszi le a voksát. Az ebből nyert D-vitamin ugyanis számos előnyt jelent számunkra, hiánya viszont komoly egészségkárosodást okozhat.
A szervezetünkben fellépő esetleges D-vitamin-hiány, illetve -felhalmozódás elkerülésére szakemberek egy csoportja vitaminpótlás helyett a saját szervezetünk által, a napfény ultraibolya A és B sugarainak segítségével előállított D-vitamin meglétét tartja fontosnak. Kétségtelen, hogy így az egyensúly mellé egészséges külsőt is kapunk. A szintetikus D-vitaminhátrányaiMiért nem javasolják a „napsugárpártiak” a vitaminpótlást? Mert a szájon át szedhető D-vitaminok egyik fajtája, a D2-ként ismert ergokalciferol szintetikus eredetű, rosszabb minőségű, mint a napfényből nyerhető D3, és a szervezetben való hasznosulása előnytelenebb. Ezen okok miatt az ilyen készítmények szedése kockázatos. Egy tanulmány végkövetkeztetése egyenesen az, hogy a D2-t nem tanácsos táplálékkiegészítőként alkalmazni. És bár a zsírban oldódó D-vitamint túladagolása ritka, mégis előfordulhat. Ilyenkor viszont általános mérgezési tüneteket, étvágytalanságot, súlyosabb esetben csontritkulást vált ki, vesekárosodáshoz vezethet. Jogosan merül fel a kérdés, hogy rohanó életünkben nem oldhatjuk-e meg kényelmesebben és egyszerűbben napfényigényünket szoláriumban? Nos, bár a szoláriumok ugyanazt az UVA és UVB sugarat állítják elő, mint a nap, és ugyanolyan szép barnaságot eredményeznek, a szakemberek nagy része mégis a mértékletes napozást javasolja. Hiszen a napból nyert UVB sugarak működnek közre a testünkben lévő D-vitamin 80%-ának előállításában. Nélkülük a szervezet egész egyszerűen nem képes D-vitamint „gyártani”. Ezen kívül az UVA sugarak olyan barnaságot képeznek a bőrben, ami nemcsak szebb külsőt jelent, hanem ténylegesen óv is a leégéstől.
Kerüljük a napsütést?Mostanában mást sem hallunk, mint, hogy kerülni kell a napsütést. Függetlenül attól, hogy a Nap ultraibolya sugarainak milyen egészségügyi hasznuk van, az utóbbi időben sok ijesztő hír látott napvilágot. Egészségügyi szakemberektől a jó szándékú barátokig szinte mindenki azt hangoztatja, hogy kerülni kell a napozást, mert ráncosodást, a ténylegesnél idősebb külsőt eredményez, sőt növeli a rákos megbetegedés kockázatát. Ez azonban csak akkor igaz, ha nem tartjuk be a fokozatosság elvét. Mint bármi másban, itt is a mértékletesség a kulcsszó. Ne feledjük: soha ne tegyük ki magunkat túlzott napsugárzásnak! A leégést meg egyenesen kerülni kell – mindenáron. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a mértékletes napozásnak számos előnye van. Sőt, szakemberek szerint az ultraibolya sugaraknak a napozás mellőzése miatt fellépő hiánya káros hatással lehet a szervezetre. Természetesen a megfelelő, illetve szükséges mennyiség egyénenként változhat (pl. bőrtípus szerint), ezért aki nem tudja magáról, hogy mennyit bír, az pár perccel kezdje a napozást, és fokozatosan növelje a kint tartózkodás idejét. A D-vitamin egészségvédő hatásaiEz a vitamin bizonyítottan elősegíti:
A D-vitamin és a téli levertségValószínűleg nem véletlen, hogy az emberek többsége kimerült, nyomott hangulatban van novembertől márciusig. A D-vitamin mennyisége télen a normálisnak a felére csökkenhet, emiatt az immunrendszer nem tud tökéletesen működni, vagyis az ember bizonyos betegségekre fogékonyabb lesz. Összegezve: irány a szabad levegő, a napsütés – de csak mértékkel! Forrás: natursziget.com
A bőrrák és a szolárium?Ismert tény, hogy a sok napozás az UV sugárzás által hajlamosít melanoma, pigmentált bõrrák kialalkulására. De mi a helyzet a szoláriummal? Ez is ugyanúgy károsít? Védekezzünk ellene vagy ne szoláriumozzunk? A szolárium és más barnító lámpák jó lehetõséget nyújtanak, hogy a nyári nap melegítû barnító hatását télen is élvezhessük, elõkészülhessünk a következõ nyárra, hogy már ne tej fehéren kelljen kimennünk a napozók közé. A szolárium terjedésével egyre több adat lát napvilágot, hogy a szolárium által kibocsátott UV sugárzás károsíthatja bõrünket, növelheti a bõrrák kialalkulásának kockázatát. Az UV sugárzás, ami a bõrkárosodás okozza, három komponensbõl tevõdik össze: UVA, UVB és az UVC sugárzásból. Az UVB és UVC sugárzás káros hatása jól ismert. UVC sugárzás a napból nem éri földünk felszínét, a bolygónkat körülvevõ légrétegben elnyelõdik. Ezen tartomány azonban mesterségesen elõállítható az UV lámpák, szolárium segítségével. Az UVA tartományról, legalábbis eddig, az a vélemény volt elfogadott, hogy viszonylag veszélytelen, ám az újabb kutatások alapján megállapíthatjuk, hogy az UVA szintén károsítja a bõrt és növeli a bõrrák kialakulásának veszélyét. A legtöbb szolárium egyedül UVA tartományban sugároz, de a használat során más tartományok is elõkerülhetnek. A szolárium mûködtetését folyamatosan ellenõrizni kell, kiváltképpen a csövek cseréjekor. Meg kell azonban jegyezni, hogy az UVA fény sem veszélytelen. Áthalad a bõr felsõ rétegein, és a mélyebb rétegekben okoz károsodát. Kiváltva ezzel a bõr idõ elõtti öregedését, ami magában foglalja a ráncosodást, feszesség és víztartalom elvesztését. Újabb kísérletek bebizonyították, hogy az UVA emeli a bõrrák gyakoriságát. A szoláriummal vagy a természetes napfény általi barnulásnál az UV sugárzás bõrkárosító hatásai akkumulálódnak, összegzõdnek a bõrben. A károsodást fokozza, hogy a barna bõr még nehezebben barnul tovább, valamint hogy a barnaság egyáltalán nem véd a hosszútávú káros hatásoktól. A szolárium más károsodásokat is elõdidézhet, mint kötõhártyagyulladás, bõrpír, bõrszárasság. Számos gyógyszer (antibiotikumok, vízhajtók) és kozmetikumok emelik az UV iránti érzékenységet. Továbbá a szolárium kibocsátotta UV változást okoz a szervezet immunrendszerében is, bár azt még nem tudjuk, hogy ez a változás mekkora jelentõséggel bír A fentiek alapján mindenkinek tanácsolható, hogy a szoláriumba járást leggyakrabban 48 óránként tegye, szoláriumozás közben viseljen védõszemüveget, bizonyos gyógyszerek szedése alatt kerülje a szoláriumot, napfürdõzés közben ne viseljen kozmetikumokat, és a bõrtípusát figyelembe véve állítsa be a szoláriumozás erejét és idõtartamát.
Legyen barna – télen is! Télen is bronzos bőrszínt
szeretne? A barnaság ma már napsugarak nélkül is megszerezhető, szolárium,
barnítókrém vagy éppen smink segítségével. Az alapszabály, hogy bármelyik
megoldást válasszuk, mindent csak mértékkel! Ma már nem kell 20–30 percet eltölteni a szoláriumban az áhított barnaságért, a legmodernebb „szendvicságyakban” 3–6 perc bőven elegendő. Hogyan szolizzunk? Előnye
Barnítókrémmel A barnulásnak ez a nap nélküli
formája a bőr felső rétegének pigmentációját jelenti. Így a
kapott szín közvetlenül függ a hidratáltságtól és a bőr egyenletességétől. Ma
már a nemzetközileg elismert kozmetikai cégek biztonságos, minőségi termékeket
kínálnak. Ezek a bőr saját színét sötétítik, így a foltos hatás is elmarad. Előnye Hátránya
Síeléssel A téli sportok művelőin mindig
nagy változást figyelhetünk meg, amikor visszatérnek a hófedte tájakról. Nem
elég, hogy majd kicsattannak az egészségtől – még a bőrszínük is megváltozik.
Hogyan lehet ez? A válasz egyszerű: a hótakaró nagymértékben növeli a
visszaverődött fényfrakciót (albedót), így a napfény akár 90%-a is
visszaverődhet. Szolilexikon - Barnítógép - A legkorszerűbb technika (Magic Tan) egy UV-mentes barnítógép. Ez a zuhanykabinhoz hasonló fülke 36 szórófejjel permetezi egyenletesen, a test teljes felületére a speciális barnító kozmetikumot. Az oldat fő alkotóeleme a DHA, mely természetes önbarnító reakciót vált ki a bőrben. Első használatkor világos, közepes barnaságot, második használat után – melyet 24 órán belül javasolnak – aranybarna színt kap a bőr. A barnaság bőrtípustól függően megközelítőleg egy hétig tart. - Szavatosság - Mindig győződjünk meg a krémek szavatosságáról. Mivel kémiai reakciókkal fogjuk munkába a pigmentsejteket, nem mindegy, mit kenünk magunkra. Csak ismert, megbízható cég márkáit vásároljuk meg, és mindig olvassuk el a használati utasítást. Forrás:: Dr. Oláh Judit bõrgyógyász szakorvos, szosziszoli.hu Ultraibolya sugárzás – Az ultraibolya (UV) olyan elektromágneses sugárzás, melynek hullámhossztartománya (100–400 nm) a látható és a röntgensugárzás (0,01–100 nm) közé esik. A Nap sugárzási energiájának mintegy 10 százaléka az UV tartományban van, aminek egy része a Föld felszínét is eléri. Gáztöltésű lámpák sugározhatnak UV-ben, hegesztésnél is keletkezik UV. Az UV tartományt szokás három részre osztani: UV-A (320–400 nm); UV-B (280–320 nm) és UV-C (100–280 nm). Az UV sugárzásnak számos technikai alkalmazása van (litográfia, polimerizáció). Kiterjedten vizsgálták az UV sugárzás biológiai hatásait. A Földet érő UV-B sugárzás kémiai kötéseket bonthat fel az örökítő DNS molekulában, ami bőrrákhoz vezethet; a szaruhártya is érzékeny az UV-re (hóvakság, hályogképződés). A Föld felszínét a sztratoszférában (10–40 km magasan) az oxigén és az UV hatására képződő ózon- (O3) réteg védi a Nap UV sugárzásától. Az emberi tevékenység következtében a légkörbe jutó (főleg klór tartalmú) szennyezések az ózonréteg vékonyodásához vezetnek. Ennek következtében alakul ki az Antarktisz felett (a déli félteke tavaszi hónapjaiban, szeptember–november között) az ózonlyuk. Az UV asztronómia a világűrből érkező UV sugárzás tanulmányozásával foglalkozik. Forrás: enc.hu |
A napozás hátránya
|
||